Az Apgar-teszt az egyik első vizsgálat, amelyet az újszülötteken végeznek, hogy értékeljék általános állapotukat közvetlenül a születés után.
Ebben a blogbejegyzésben Dr. Kovács Tibor, tapasztalt csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos segít megérteni ennek a tesztnek a jelentőségét.
Ebben a cikkben:
Az Apgar-teszt az újszülöttnek az általános állapotának a megítélésére szolgáló objektív teszt gyakorlatilag 5 paramétert vizsgálnak a születést követő 1. az 5., illetve a 10. percben. Ez a teszt kulcsfontosságú az újszülöttek korai ellátásában és az esetleges szükséges beavatkozások azonosításában.
A teszt eredményei alapján az orvosok gyorsan felmérhetik, hogy szükség van-e különleges ellátásra vagy beavatkozásra. Egy magas pontszám (8-10 pont) azt jelzi, hogy a baba jól alkalmazkodik az új környezethez, míg egy alacsonyabb pontszám azonnali orvosi figyelmet igényelhet.
Mindegyik paramétert 0, 1, illetve 2 ponttal lehet jellemezni abban az esetben, hogyha a babának az összlétszáma 8-10 pont, az azt jelenti, hogy teljesen normális az alkalmazkodóképessége különösebb extra teendőt nem igényel.
Abban az esetben, hogyha ez a pontszám alacsonyabb, akkor átmeneti kis adaptációs problémája van a picinek. Ilyenkor legtöbbször fizikális ingerekkel kicsi dörzsölgetésekkel a pici az életfunkciói spontán javulni szoktak.
Abban az esetben viszont, hogyha az Apgar-értékek az alsó tartományba esnek, akkor előfordul, hogy intenzív ellátásra szorul a baba akár lélegeztetésre, újraélesztésre.
Dr. Kovács Tibor megosztja velünk, hogy az alacsony Apgar-értékkel született babáknak milyen típusú ellátásra lehet szükségük, beleértve a fizikális stimulációtól kezdve az intenzív orvosi ellátáson át az úgynevezett hipotermiás kezelésig, amely az oxigénhiányos károsodások mértékének csökkentését célozza.
A károsodás csökkentése érdekében beépült az újszülött ellátásba az úgynevezett hipotermiás ellátás, amikor a babát hűtik pontosan amiatt, hogy a sejtek alap oxigén szükségletét mérsékelni lehessen, így elkerülve a későbbi károsodások a mértékét. Amennyiben az újszülött központi idegrendszerét az oxigénhiány súlyosan károsítja, már az újszülöttkori vizsgálatok során észre lehet venni a tartós idegrendszeri sérüléseket és bénulásokat, amelyek hosszútávú rehabilitációs ellátást igényelhetnek.
Ugyanakkor léteznek enyhébb oxigénhiányos állapotok, amelyek későbbi életkorban okozhatnak eltéréseket, ezek megnyilvánulhatnak tanulási zavarokban, memóriazavarokban, akár viselkedészavarokban. A legfontosabb, hogy a szülés során minél kisebb oxigén károsodás következzen be, ha mégis vannak erre utaló jelek, azt mielőbb szakszerűen orvosolni kell.